A múlt számunkban beszámoltunk a székelykevei Helyi Közösség Tanácsának munkáiról és terveiről. Írtunk a falu utcáinak a sóderozásáról és karbantartásáról. Január 10-én meg is kezdték a munkálatokat, amelyért Dávid Imre volt a felelős. A munka kivitelezését pedig a két fia Boldizsár és Imre vitték végbe. Azokra a helyekre, ahova szükséges volt, sódert hordtak a simítás és a hengerelés előtt. Mákszem Ferenc polgármesterünk elmondta, hogy még nincsen a munka teljesen befejezve. A Tamási Áron utcában az utat még kell egy kissé egyenesíteni. Itt az a probléma, hogy ebben az utcában az út magasabban van, mint az udvarok földszintjének a magassága, és esőzés idején az udvarokban nagy víztócsák keletkeznek. A polgármesterünk azt is hozzátette, hogy a Tanács nem haragszik meg, ha a simítás munkálataiba a falu lakói is belesegítenek azzal, hogy a házuk előtti útrészen lapáttal a lyukakba húznak még sódert.Folyamatban van a sintértelep bejáratának javítása is. Ezek a munkálatok együtt indultak a sóderos utak javításával. Először a temető melletti akácos úton ment végig a kanalazó, és a rajta lévő nem szükséges köveket „fölkanalazta” a teherszállítóra. A négy - öt tehernyi követ a dögtemető bejárati útjának az alapjára használtak fel. Ezen még sódert is terítettek el, majd elsimították és elhengerelték. A probléma itt az, hogy az út még mindég puha és süpped. Ezért az időjárási viszonyok kedvezőbb feltételeinek megjelenése után, ha kell, tovább hordanak rá sódert és tovább dolgoznak rajta. A munkák közé tartozik az a lehetőség is, hogy a cukorgyárból hordanak rá meszet, ami a sódert jobban összekötné. A Helyi Közösség Tanácsában az is újdonság, hogy lapunk és a Székelykevei Nótacsokor rádióműsor szerkesztőségét átköltöztetik a Székelykeve Kultúrotthonba. A Kultúrotthon törvényileg foglalkozhat ezekkel a munkákkal, és ezt az ötletet a tanács jónak látta.
SZM

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Választások 2005.

Hiszem azt, hogy a falunkban nagyon sok lakós van, aki nem tudja, hogy február 20-án Székelykevén is helyi választások lesznek. Ha visszaemlékszünk, a székelykevei Helyi Közösség Tanácsának személyi összetételét négy évvel ezelőtt szavazták ki a falu lakói. Amint mondtam, a négy év eltelt, és újra itt az idő, hogy megtörténjenek a helyi választások. Hogy ki fogja az elkövetkező négy évben vezetni és irányítani a falu dolgait, az ekkor fog kiderülni. Már nagyjából tudjuk, hogyan fog ez a választás kinézni. A szavazócédulákra fel lesznek sorolva a jelöltek ábécé sorrendben és a szavazó polgárok legtöbb kilenc jelölt nevét karikázhatják be. (Kilencet, vagy annál kevesebbet) Azt a szavazócédulát, amelyen több nevet, vagy előtte lévő számot karikáznak be, érvénytelennek fogják nyilvánítani. Hogy miért csak kilencet? Ez is egy újdonság. A szabály szerint a helyi közösségek tanácsai ezentúl kilenc tagúak lesznek.
Hogy kik lesznek ezeken a szavazócédulákon, csak részben sikerült megtudni. Egyes listák még alakulóban vannak, és nem véglegesek. A kialakulásuknak a határideje február 5. Tehát, mire az újságunk megjelenik, addigra a kialakulásuknak a folyamata is befejeződik. E szövegem írásának az időpontja január 26. A mai dátumig huszonhat személyről tudtuk meg, hogy nevük szerepelni fog a választói lapokon. Két párt és egy párton kívüli listáról szereztünk idáig tudomást, amelyből az egyik még nem végleges, vagyis hiányzik róla egy ember. E három lista mellé programokat és terveket fűznek a rajta lévő személyek, amelyekre ígéretüket teszik. A falu polgármestere pedig arról a listáról fog előlépni, amelyről legtöbb személy kap többségi szavazatot. Lapunk hátsó oldalán fényképekkel mutatjuk be ábécé sorrendben azokat a személyeket, akik e három listán rajta lesznek. Itt szükséges hozzátenni, hogy a listák még változhatnak mire a lapunk megjelenik.

SZM

Székelykevei Guinees

Fakó László Székelykeve lakósa arról is ismert, hogy ő a falu legnagyobb kollekciók szenvedélyese. A gyűjteménye közül a legjelentősebb a órák gyűjteménye, amely ma ötszázhuszonnégyet számlál.
Akinek már volt szerencséje Laci házában járni, érezhette azt, hogy ház olyan, mint egy valódi élő gépezet. A ház mindegyik részén óraketyegést lehet hallani, és amikor az idő eléri a kerek órát, megszólalnak a kakukkok, amelyből kilenc is van. A házban bármerre nézünk órát láthatunk. Már oly sok van belőlük, hogy problémát okoz az elhelyezésük. Így egy - egy sor óra a fürdő szoba bútorzatára is jutott. A gyűjtemény láttán az embert megragadja a csodálkozás, mert egyszerűen csodálatos élményt nyújt. „Hihetetlen, hogy ezek mind járnak és a pontos időt mutatják.”
Az órák gyűjteménye 1976-ban született meg, amikor Laci Pancsován mint vasutas elkezdett dolgozni. Megismerkedett Đura Mihajlovval, aki az órákat javította. Az ő közbenjárásával szerette meg az órákat és teszi ezt a mai napig. Abban az időben kiszámolta, hogy a kocsmában elfogyasztott sör árával megvehet egy órát. Így a sör helyett órákat vásárolt. Majd később barátságot kötött más órásmesterrel, és akkor a régi rossz órákat is gyűjteni kezdte. Ezeket a mester megjavította, ő pedig cserében más szolgálatot tett neki. Így vannak az óragyűjteményben gyönyörű régi órák is. A mechanikus és elemes, fali, asztali, kar és zsebórák közül akad egy, amely különös Lacinak. Ez egy újvidéki gyártású Junghaus csergőóra 1928-ból. Ez az óra különösen a szívéhez nőtt, és nagyon megszerette. Habár nincs nagy értéke, mégsem adná oda senkinek. A gyűjteményének legidősebb tagja egy Soten kakukkos falióra, amely már több mint száz éves. Szintén különös tag az Enigma zsebórája is, amelyet az Osztrák Magyar Monarchiában osztották a katonai kitűntetések mellé az azt megérdemelt katonáknak.
Eleinte problémát okoztak a kakukkórák. A ház lakói és a kutyák nem voltak hozzászokva a folytonos kakukkszóra. Ezért a kutyák nyugtalankodtak és ugattak. Idővel ezeket nem csak megszokták, hanem meg is szerették.
Ez a gyűjteménye olyan, mint egy házi kedvenc, mert neki is szükséges minden nap időt szentelni, különben elhallgat és megszűnik „élni”. Laci minden nap több mint két óra hosszáig azt csinálja, hogy a mechanikus órák rugóit felhúzza. Vannak automata mechanikus karórái is, amelyek a karmozgás segítségével feszítik ismét meg a rúgójukat. Olykor lapterjesztés közben Laci négy órát is a karjára szokott tenni, ami miatt egyesek vagy cinikusan, vagy csodálkozva néznek rá. „Minek van a karodon négy óra?” - kérdik csodálkozva. Mikor még nem tudtam a gyűjteményéről, én is cinikusan azt kérdeztem tőle, hogy: „Azért van négy karórád, hogy ha valaki megkérdezi, hogy hány óra van, mindég azt válaszolhasd, hogy négy?”
Laci a zenét is nagyon szereti. Az órakollekciója mellett 45-ös bakelitlemezek gyűjteménye is van, amelyet szám szerint nem is tudott megmondani. „Van belőlük vagy három almásdoboznyi” - mondta. A lemezek után a kazetták gyűjteményét sem kerülheti el figyelmünk. Újabb rekordot dönt a kis pálinkásüvegek gyűjteménye is, amelyből százhúsz darab van, és mind különbözőek. Természetesen ezek az üvegecskék mind tele vannak. Az ebédlő és másik szobák falait nagyszámú fali dísztányérok díszítik, amelyekben szintén gyönyörködni lehet. És végül had említsek meg még egy gyűjteményét, amely szintén egy „Guinees cikket” érdemel. Ez a Magyar Szó lapnak a gyűjteménye. Visszamenőleg 1959-ig minden megjelent számnak egy példánya megvan benne.
Ha Laci gyűjteményeiről külön írnánk, a Székelykevei Guinees rovatunkban fél éven át írhatnánk róluk.

SZM

Dózsa ATC-ről

A legsikeresebb egyesületünk biztosan a Dózsa ATC. A 2004-es évet újabb sikerrel örökítette meg, nem csak községünkben, hanem országos szinten is. December 18-án és 19-én Bačka Palanka-n lett megszervezve nemzetközi újévi verseny, amit a Vajdasági Szövetség rendezett. A versenyen összesen 320 asztalteniszező vett részt 7 államból. Meg kell említeni, hogy egyes országok rendszeres válogatott játékosai is szerepeltek. A Dózsából heten vettek részt, és ami rendkívüli dolog volt, hogy mindannyian bejutottak a főtáblázatra, ami után tovább jutottak: Kovács Krisztina (5. helyezés III. csoport), Gyuris Andrea (5. helyezés II. csoport), a főtáblázatra pedig följutottak Dani Irén és Tasić Nevena is. A fiuknál sem maradt ki a siker, akik szintén továbbjutottak a csoportokból és a táblázatra feljutottak. Ők pedig: Dobrić Gyúró, Gyuris Emil és Erős József.
Asztalteniszezőink a téli szünetet is komolyan kihasználták szószorros értelemben. Az időseb csoport naponta kétszer is edzett míg a fiatalabbak naponta bejártak az iskolába tanulni - asztalteniszezni. A zentai asztaliteniszezők meghívására, január 4-től 8-ig a lánycsoportunk előkészületen volt, a fiuknak pedig 3 napot sikerült ott tölteni és edzeni. Hasonló baráti kapcsolatok rendkívül fontosak a játékosoknak, magyarázta Kovácsné, mert így tudnak mérkőzni különböző játékosokkal. Minél több meccset kell lejátszani más és más asztalteniszezőkkel mert csak így tud fejlődni minden játékos. Ilyen kapcsolatok pedig vannak már teremtve szerte Vajdaságban és persze továbbra is kell óvjuk őket.
Ami az idényt illeti, jobban talán nem is kezdődhetett volna. Január 15-én szervezték Versecen a leánycsoport versenyt 18 életévig. Meglepetésünkre Dózsa az első helyezést nyerte el. Nem titkolták, hogy a versenyre inkább mint egy kemény edzésre néztek, és ezért talán a jobban tudtak örülni az elért eredménynek. A döntőben 4:0 volt az eredmény Ćelarevo ellen. A győztes csapatban a következők szerepeltek: Ábrahám Anikó, Kovács Krisztina, Nevena Tasić, Gyuris Andrea. A fiuk pedig Zentán az országos szintű versenyen a hatodik helyet nyerték.
Január 16-án elismeréseket osztottak Kovinban a község legsikeresebb sportegyesületeinek és sportolóinak, ahol a női csapatok csoportjában a Dózsa ATC lett a legsikeresebb. Gyuris Andrea elismerésben részesült a Sportremények csoportjában, a kadettoknál pedig Kovács Krisztina ért el legjobb eredményeket, a körzetin pedig a legjobb juniorok csoportjában szintén a legsikeresebb sportolónak lett megválasztva. Ugyanúgy az iskolánk is külön elismerésben részesült a sportversenyekben elért eredményért.
Felhívjuk lakósaink figyelmét, hogy a női bajnokság 30-án kezdődik, ahol szurkolással ők is bele tudnak segíteni a Dózsa ATC további sikereiben.
ME

Ember légy fiam...

Az ember élete végéig tanul. Hol könyvekből, hol innen, hol onnan, de nagyon sok dologra a sors tanítja meg az embert.
Így volt ez velem is. Befejeztem az iskolát, de munkát nem kaptam. Nem volt más kiút mint, hogy kubikos legyek. Így jelentkeztem Vámos Pista bácsi bandájához. A kubikolás alatt ő olyan dolgokra tanította meg a fiatal embereket, ami a mindennapi életünkben jelen van. Tehát, engem is a sors hajtott rá, hogy tudásomat bővítsem. Vámos Pista bácsi most januárban hunyt el, és ezzel a megemlékezéssel szeretnék elbúcsúzni tőle, a sok kubikos kollégákkal együtt.
Pista bácsi megtanított minket arra, hogy hogyan kell dolgozni, hogyan kell viselkedni a munkaadókkal szemben, hogyan kell becsületesen kenyeret keresni, az életünk formálására a szerencsénk kovácsolására tanított. Ő cipész mester volt, de az élete folyamán legtöbbet kubikolással kereste a kenyeret, ahogy a falu legtöbb férfia akkor is, és sajnos még a mai napig kubikolásból tartja fenn a családját. Pista bácsi arról volt ismert, hogy a kubikos bandájának a java része iskolázott munkanélküliekből állt. Nekem is olyan szerencsém volt, hogy amíg az iskolába jártam, akkor szombatonként, vasárnaponként elvitt magával, hogy keressek egy kis zsebpénzt magamnak. A munkát mindig komolyan fogta, de amikor csak tehette, a munkaadóit és munkatársait jó kedvre derítette. Olyan meséket szedett elő, hogy a napi 9-10 óra alatt sokat nevettünk, vagyis ahogy ő szokta mondogatni szórakozva dolgoztunk. Számára lehetelen munka nem létezett. Mindig valamit kiagyalt és megoldást keresett minden helyzetre, a legnehezebb helyzetekben pedig segített, és ahogy azt szokás mondani „odatette a vállát”. Persze, a humorérzéke soha sem maradt el és munka közben is többször odaszólt: „Ez manapság nem kubik. Csak a neve az. A 60-as években, amikor én még Nagy Pál Jóskával meg az öreg Kurkó Péterrel dolgoztam az volt az igazi. Tíz kubik föld a napi rész és tessék dolgozni. A hajnal csillagtól az esti csillagig egyfolytában. A glott gatya csurom víz volt, s este mi nem is feküdtünk le, hanem inkább összeestünk. Aki nem tudta a kubik normát kidobni, az vagy eladta a parcelláját, vagy nem jött többet dolgozni. Most, ti fiatalok egy kicsit budákoltok, s már is vinnyogtok, hogy kemény a föld”.
Egyszer egy szennygödröt kellet ásnunk. Én voltam az egyik ásós, Borbándi cimborám a másik, ő meg a morzsás. Neki lendültünk a nagy munkának, de egy idő után Pista bácsi leállította a munkát. „Álljatok meg ti iskolás mérnökök, mert itt valami nem stimmel. Az én időmben két ásóra kellet 1 lapátos, most meg ahogy ti ástok, egy ásóra kell két lapátos. A morzsát nem győzöm kidobni utánatok, felgyújtani meg nem lehet, szépen ássátok”!
- Pista bácsi, hát hogyan lehet szépen ásni? - kérdeztük.
- „Hát kiflibe ti okosok. Az ásót kiflibe kell irányítani és a rugónál kell vigyázni. Nem pedig a cipő hegyivel lerúgni a földet, hanem óvatosan, figyelmesen. Így ni”! És már mutatta is a mesterséget, majd folytatta az oktatást. „Az ásót nem szabad szorítani, mert kirángassa a vállatokat és hólyag lesz a tenyereteken. Mindennek meg van a saját titka és szabálya.” És valóban, úgy dolgozott abban a szűk gödörben, mintha nem is lenne 2-3 méter mélyen. Mi elkezdtünk fütyürészni, mivel nem volt morzsa. „Na most én fizettem rá, mert nem ide figyeltek, hanem fütyürésztek, azt is egyágúlag egy nóta elejét, de sehogy sem halljam egyszer a végét. Bezzeg a mi időnkben versenyezni tudtunk, hogy ki több dalt ismer”.
Egyszer szintén jó kedvünk volt. Nem volt kedvünk dolgozni és mindent kitaláltunk csak hogy pihenjünk, vagy pipahulyát szervezzünk. Látta ezt Pista bácsi, hogy nincs a munkából semmi és felajánlotta, hogy fél napot dolgozzunk, felet meg futballozzunk, aminek nagyon megörültem. Gyorsan befejeztük amit muszáj volt, és irány a torony, ahogy szoktuk mondani. Amikor Komáromi Ernő boltja elé értünk, azt mondta: Nem volna jó megállni „spiccbe” egy láda sört venni? Félidőbe kell valamit inni is. Mikor ez is megtörtént, kimentünk a futballtérre és a nagy bakancsokban egy jó foci meccset játszottunk. Érdekes, de nézők is voltak. A meccs után pedig tovább incselkedett: Ezt értitek! Inni, pipálni, nőzni, de dolgozni úgy kell könyörögni. Olyanok vagytok mint a dzsikányok.

- Mik vagyunk mi Pista bácsi? Dzsikányok? Azok meg milyenek?
- A dzsikányok rendetlen kinézésűek és szertelen viselkedésűek, nagy a hajuk, morcosak, mosdatlanok, kergetik a nőket, röhögnek vicc nélkül egyágúlag, nem szeretnek dolgozni, tudják jól a jogaikat, jól értik a lapát és az ásónyelét szopni, isznak mint a kefekötő, egy szóra megállnak pipahulyára, van iskolájuk, de buták az életbe, pontosan mint ti. Ettől a naptól kezdve a mi társaságunkat dzsikányoknak ismerték el a faluban. Számtalan szép emlék van még Pista bácsiról. Örülök annak, hogy amikor a nekem is a legnehezebb volt (mert munkanélküli voltam) egy ilyen jókedvű emberrel töltöttem el a kubikos éveimet. Nem engedte meg soha, hogy elkeseredjek, mindig valamit kifundált. Tőle nagyon sokat lehetett tanulni. Arra tanított, hogy az ember senkit sem szabad lenézzen, lebecsüljön, mert az életben a sors megfordulhat, és a jó életből is lehetett egyszer rossz, és fordítva. Mindig arra tanított, hogy mint iskolázott emberek, ha egyszer munkába állunk és esetleg munkaadók is leszünk, ne felejtsük soha el azt, hogy valamikor mi is kubikosok voltunk és milyen nehéz volt az életünk. Az embert a szívéről, a becsületességéről és a munkájáról ítélik meg, nem pedig a politikájáról vagy a munkapozíciójáról. Mindenki legyen ember a talpán bármikor és bárhol a nagyvilágban. Szavait feledni nem tudjuk. Emlékezetünkben megmarad örökre. Béke hamvaira. Utolsó üdvözlet Pista bácsinak a Dzsikányoktól.

Bogos Tivadar
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Feljegyzések Székelykevéről (10.)
Állami anyakönyvezés

Vannak dolgok, amelyeket ma teljesen természetesnek tartunk, de amelynek bevezetése valamikor nem volt teljesen zökkenőmentes. Ilyen eset volt az állami anyakönyvezés bevezetése és a polgári házasságkötés. Területünkön a törököktől való felszabadulástól kezdve az egyházak vezettek anyakönyveket és ezek voltak hivatalosak a polgári hatóságok előtt is. Az állami anyakönyvezés és a polgári házasság bevezetése nem ment zökkenőmentesen és sok nehézségbe ütközött.Lássuk mit jegyzett fel az akkori székelykevei plébános erről. „Ugyancsak 1895. október 1. ével életbe lépett a polgári házasság és vele kapcsolatban a polgári anyakönyvezés, anyakönyvvezetőül és polgári házasköszegnek Török Ferencz községi jegyző neveztetett ki Székelykeve területére. Az új intézménnyel járó szekatúrákat és új költségeket szegény népünk morogva, de megadással tűrte, de nem így sok más községben, hol a házasság hirdető táblákat leszakították, eltörték, a polgári anyakönyvezetőt a községbe be nem eresztették vagy biztonságát fenyegették, úgy hogy az új hivatalokat sok helyen a rendőrség közbelépésével lehetett csak megnyitani.”

F.J.

Anyakönyvi hírek

Szülöttek
Stefán 2005. december 20.
szülők: Topalovic Siniša és Márijás Mária
Henrietta 2005. december 28.
szülők: Peregi Mihály és Katalin
Oszkár 2005. január 03.
szülők: Erős Ervin és Renáta

Esküvő

2005. január 05.
Bancsov Róbert és Mihalković Márta

Elhunytak

Sándor Vera szül. Joó 1932.
Bregyán Lúcia szül. Jankulov 1916.
Dani Erzsébet szül. Ambrus 1923.
Barabás Ilona szül. Vámos 1933.
Vámos István 1933.
Szofrán Tamás 1927.
Ternanov Mária szül. János 1943.
Bíró József 1920.